Tudjuk, hogy ami 20 évvel ezelőtt science fiction-nak számított, az ma már bőven valóság...A technikai fejlődés szédületes, alig lehet követni! A szemünk előtt válnak valóságossá olyan dolgok, amelyeket elképzelni sem tudtunk korábban. Mit szólnátok, ha azt mondanám, hogy egyesek már tudják, biztosan tudják, hogy ez a mi világunk nem valóságos. Egy álom... Talán az életünk, melyet agyondédelgetünk és amelytől szenvedünk is, csak egy álom! Tünékeny, szétfoszló, irracionális, nincs valós alapja és léte. Csupán hitünkkel, ráirányított figyelmünkkel gyúrjuk ennyire szilárddá és állandóvá, ha kivesszük belőle a ragasztóanyagot, az igazságába való hitet, és elfordítjuk róla a figyelmet, eltűnik, mint a pára...

Születésünnkel behangolódunk a három dimenziós világ rezgésszámára, majd fokról- fokra teljesen azonosítjuk magunkat azzal a fizikai testtel, melyet azért teremtett a Tudat, hogy hordozzon itt bennünket. Az elme a tapasztalás eszköze itt a materiális síkon, amely igazából egy profi intézőnek felelne meg, aki "ismeri" az adott létsík viszonyait  és remekül eligazgatja a Lélek dolgait. Ám az elménk  beleült a trónusba, mely a Szívet illetné, teljesen átvette a kormánybotot és az érzékszervekkel tapasztalható fizikai világra irányítja figyelmünk nagy részét. Szinte tökéletes "emlékezetkiesést" szenvedtünk el, már nem tudjuk, hogy kik is vagyunk... Tévesen azonosítjuk magunkat a hústesttel, és az egos-elménkkel, amely önmagát egy különálló, leválasztott és veszélyeztetett entitásként érzékeli. Itt kezdődnek a szenvedéseink...