Jelenlegi hely

Címlap

Emlékszel-e arra, hogy színház az egész világ?

All the world's a stage,

And all the men and women merely players,

They have their exists and entrances

And one men is his time plays many parts.

(Shakespeare: As You Like It 2/7.)

 

 

Színház az egész világ.

És színész benne minden férfi és nő;

Fellép, s lelép;

S mindenkit sok szerep vár életében.

(Shakespeare: Ahogy tetszik 2/7, Szabó Lőrinc fordítása)

 

Mint egyéni tudattal rendelkező lény számára, az ember számára az élet legnagyobb lehetősége és legszebb kihívása a felébredés az élet színházából. 

A felébredés útjában az áll, hogy a kollektív emberi tudatunkba bekerült egy olyan program -a védanta avidjá-nak, nemtudásnak nevezi-, melynek hatására amnéziába esünk, elfelejtjük, hogy színházban játszunk. Azonosítjuk magunkat az egyéni lélekkel, az egoval, és az általa tapasztalt világot valóságosnak hisszük. A színház nem színház többé, hanem kőkemény sors, elkerülhetetlen végzet.

Vajon lehet az amnéziás színészből éber színész, aztán saját életét tudatosan megkomponáló rendező, végül forgatókönyv író?

Írásaimban sokszor visszatértem arra, hogy bár az ember leginkább az ego-ja mentén, bizonyos gondolatok és érzelmek mentén határozza meg magát, ez nem egészen így van. Gyakran utalok arra, hogy az embernek van egy személyi vonatkozása, amely személyként él, és eljátszik egy szerepet, és van egy sokkal tágabb személyfölötti vonatkozása, amely maga a Tudat. Ha úgy tetszik Isten.

Az Egyetemes Tudatnak egy része benne van a minden emberben. E nélkül nem létezhetne senki. És ahogyan Goldeneye "főállású gondolkodó" mondja, minél tudatosabb ember valaki, annál nagyobb részét birtokolja a Tudatnak, következésképpen annál nagyobb összetettségben, és perspektívában látja a világot.

A nagy tévedést ott követjük el, hogy teljesen azonosítjuk magunkat a személlyel, amely voltaképpen egy szerep. A színész elfelejti, hogy játszik, és valóban öngyilkos lesz a színpadon...

Miért szeretjük a színházat, és a filmeket? Mert jó ezeken keresztül megélni egy csomó mindent. Megélni szenvedélyes szerelmet, árulást, hogy milyen egy egész életet másoknak szentelni, milyen gyilkolni, vagy éppen meggyilkolva lenni.

De minden film, és minden színdarab véget ér egyszer, a színészek levetik a jelmezt, lemossák a sminket, és készülnek a következő szerepre. Lehet, hogy Othello azt mondja: most én szeretnék Desdemona lenni, hadd éljem át, hogy mit érzett ő.

Ez addig működhet, amíg tudjuk, hogy játszunk. Ha a színész teljesen elveszíti emlékezetét, akkor benne reked a szerepben.

Az elkülönült egyéni lélek (ego), egy tudatlanul teremtő, kizárólagosan működő "forgatókönyíró-rendező-színész", aki beleszorít egy szerepbe, és  nem enged szabadon játszani. Annyira beletébolyul önmagába, hogy többé semmit nem fog látni az egész színházból, csak rögeszmésen játssza a saját szerepét...

A feladat az ego megismerése, leleplezése, és ezen keresztül az avidjá (nemtudás) felszámolása.

A személy nem csak azt felejti el, hogy ő Tudat, és most színészként életet játszik, de különböző szerepeket sem játszhat már. Csak azt, ami az ego képébe belefér. Te ez és ez vagy, és csakis ez meg ez fér bele az önképedbe. Totális lekorlátozás, következésképpen az életenergia drasztikus visszaszorítása az eredmény.

Csak pár szóban az énképről, amelyet annyira meghatározónak érzünk, és annyira ragaszkodunk hozzá. Képzeld csak el, hol van az az ember, az a kép, akinek például tízéves korodban hitted magadat... Most komolyan! Hol vannak már azok a gondolatok, érzelmek, vágyak, melyekkel akkor azonosítottad magad?

Életünk során szinte csupán a nevünk állandó (vagy az sem), vér szerinti családunk, egyébként minden amit magunknak gondolunk folyton folyvást kicserélődik és változik, akárcsak a testi sejtjeink. Végül tényleg szinte csak azok az adatok fogják össze ezt a személyt aki vagyok, amelyek a személyi igazolványomba kerülnek. Egy név, születési dátum, születési hely, anya leánykori neve... De milyen súllyal esik latba ez a név, ez a születési dátum és hely az évszázadok, évezredek távlatában. Egy sárguló papírra írt, egy szétmálló kőbe belevésett név. Egy falevél a folyó sodrában...

Balga módon azt gondoljuk, hogy csak akkor létezünk, ha minél kontúrosabban körülírjuk, megnevezzük és lezárjuk azt a valamit akinek magunkat hisszük. Ha nem tudod egy virág vagy állat nevét, attól még az létezik?

A VAGYOK a lét alapja és nem a "valaki vagyok." Az a mi tragédiánk, hogy elkeseredetten próbálunk személyek (valakik)- és minél körvonalazottabban csillogó valakik- lenni, a "minden én vagyok" helyett.

Ha nem mondod azt, hogy te csakis Othello-t vagy hajlandó játszani, akkor eljátszhatsz bármit, sőt írhatsz és rendezhetsz olyan színdarabot, amilyet csak akarsz. Te lehetsz színész, rendező, az író. Persze ha játszani akarsz. De azt sem muszáj. Gondolom én...

Most is te írod a forgatókönyvet, rendezel, játszol, csak tudattalanul. Legtöbbször az egészből csak a "a legvacakabb szerepet kaptam", "nem is ilyen életet akartam!" érzése van meg.

A tudatos teremtésnél a darab (az élet) éppen olyan amilyennek akarod. Ha valami nem tetszik, odamész, és átrendezed. Azért vagy rendező. Vagy nem? De amíg eszelősen kapaszkodsz Othello szerepébe, esélyed sincs, hogy belenyúlj a darabba, mert csakis Othello szemén keresztül vagy képes látni.

Első lépés: felismered, hogy színház az egész világ. Második: felismered, hogy akinek hiszed magad, az egy szerep. Harmadik lépés: felismered, hogy aki a  szereped mögött áll, lényegében ugyanaz, mint aki rendezi, és írja a darabot. Negyedik: feismered, hogy ha ez mind ugyanaz, akkor lehetőséged van belenyúlni a darabba. Ötödik lépés, kvintesszencia: mindez Te vagy. Te vagy a színész, a rendező és az író is, mert egyetlen Tudat van.

Ha elengeded a görcsös "valakiséget" és Vagyok-ra irányítod a figyelmed, akkor megéled Önmagadat.

Mert maga az Élet él rajtad és rajtam keresztül. Ha belenézel valakinek a szemébe, Őt látod onnan kinézni.

 

Adyashanti az alábbi felvételen beszél a gondolat elmúlásáról, az ego elmúlásáról, és nagyon érzékletesen leírja az ego félelmét saját megszűnésétől. Különös, hogy az ember inkább vállalja a gonosztevő szerepét, mintsem elfogadja azt, hogy ő nem önmagában létező valami, hanem -mondjuk így- Isten egyik gondolata. Az óceán egy vízcseppje.


Ha tetszett a tartalom, iratkozz fel a hírlevélre, hogy rendszeresen értesülhess az új tartalmakról. Feliratkozni ezen a linken tudsz.

Facebook

"Most, hogy elértétek az áldott emberi létformát, nincs más kötelességetek, mint tudakozódni az Abszolút felől"

(Védánta szútra)

Adomány

Kérlek, ha értékesnek, és a magad számára építőnek érzed a honlapon található tartalmakat, támogasd a munkámat lehetőségeid szerint.
Én cserében támogatlak abban, hogy tudatosabb, és ezáltal boldogabb életet élhess!

A honlap támogatója

A Lélek Café honlap az AdminSys Kft. önzetlen anyagi és teljes körű technikai támogatásának köszönhetően működik!

 

http://www.adminsys.hu

Bejelentkezés

"A léleknek lélek iránt való érzékenysége a szeretet." (Hamvas Béla)

Archívum