Jelenlegi hely

Címlap » Vendégség

Palitz Izabella: Szeretet

 "Milyen egyszerű kis szó és mégis mennyi minden rejlik benne. Az anyai szeretet, a baráti szeretet, az emberszeretet, a társ szeretete, a világ szeretete, a szerelem édes élménye, növények szeretete, egy állat szeretete…

Ma mikor néztem a kutyám mélységes szemébe, megfogalmazódott bennem, majd ki is mondtam, hogy Szeretlek.
    Ennyi. Egy szó. Én mégis jobban éreztem magam tőle. Jobban, mert elmondhattam Neki. Még ha nem is érti, vagy nem is érdekli, nekem akkor is jobb… Megkönnyebbülés, tehervesztés…

Mennyi ilyen „apró-cseprő” terhet cipelünk magunkkal! Belül hordozzuk az emberek iránt érzett szeretetünket. Nem válunk meg ettől a tehertől. Nem adjuk át. Ha pedig nincs átadás, nincs gyarapodás csak tehernövekedés.
Nem mondjuk ki a szüleinknek, a barátainknak, a segítőinknek, de még a szerelmünknek sem, vagy csak nagyon ritkán.  De vajon miért?...  Félünk?... Talán igen. Félünk, hogy belelátnak a csomagunkba. Olyan mintha a belelátásuktól kiborulna a bőröndünk, és elvesztenénk a ruháinkat. És akkor nem lennének többé álarcaink, amiket magunkra húzhatnánk.
Kapaszkodunk, két kézzel kapaszkodunk a bőröndbe, a terheinkbe. Húzzuk, vonjuk magunk után nap, mint nap, percről percre. Pedig sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy legszívesebben mi magunk nyitnánk ki bőröndünk zárját. A ritka, szeretetteljes, meghitt pillanatokban, néha, lassan, belső feszültségtől vezérelve elindul a kezünk a láthatatlan bőrönd zárja felé, de általában a zár hideg érintésénél megállunk, és felriadunk, hogy hoppá, nem szabad, mert akkor elvesztünk egy álarcot és akkor kevesebbek leszünk. Pedig ha tudnánk, ha végre megértenénk, hogy az adással, átadással nem lehetünk kevesebbek, csakis többek…
Lehet, hogy álarcokból fogyatkozunk, de melegségből, jóérzésből, SZERETETből gyarapszunk.

Vannak, akik azt mondják, hogy ők nem „dobálóznak” ezzel a szóval, mert ez a szó többet ér annál, mint hogy úton-útfélen ezt mondogassuk. Hogy azzal elértéktelenítjük, ha jelentőségteljesség nélkül adjuk oda másoknak. Elgondolkoztam, vajon van olyan, hogy ez a szó jelentéktelen, bármilyen tartalommal a háta mögött is?
Szerintem nem. Bármit is értünk/érzünk mögötte, sohasem lehet jelentőség nélküli! Mindig Ad, még akkor is, ha a másik mást ért alatta… Visszaadja a hitünket, az erőnket, visszavezet Önmagunkhoz, rávilágít az élet lényegére.
Mindig. Még akkor is, ha mást ad nekünk, mint amit a másik szánt vele adni. Nem számít, milyen tartalommal kapjuk, csak hogy kapjuk… és hogy adjuk, ha tudjuk adni.  Mekkora is Istenem az emberi butaság?! Mekkora félelmekből varrtunk magunknak bőröndnyi álarcot, hogy aztán ne tudjuk őket letépegetni magunkról…. ?!

Főleg, ha találkozunk valakivel, akinek tényleg különleges tartalommal adhatnánk át ezt a szót… Azzal a tartalommal, ami különbözik mindegyik mástól, ami egyedi és összehasonlíthatatlan: SZERELEM. Így hívják. Legalábbis mi itt a Kárpát-medencében így hívjuk, mert tudjuk, hogy ez más, összemérhetetlenül más, mint az összes többi SzeretetÉlmény. És mégis, amikor halvány sejtésként megérezzük ezt a ritka, mélyről fakadó érzést, még egy zárat teszünk bőröndünkre.  Gyorsan szorosabbra zárjuk, mielőtt véletlenül is kinyílhatna. Várakozunk, figyelünk, mit tesz vagy mondd a másik. Gondolkozunk, vajon eljött-e már az idő, mert hát a megfelelő időnek el kell telnie, nem mondhatjuk csak úgy ki, mert akkor már úgy éreznénk, felelősséget kell vállalnunk. Vagyis most már mindig ezt kellene éreznünk, nem vehetjük vissza az álarcunkat többé, mert egyszer már levettük és innen nincs visszaút. Ott van bennünk, szorongat a szó, de várunk, kivárunk, kerülgetünk, visszafogjuk magunkat.  Úgy érezzük, ha kimondjuk, többé már nem tudjuk irányítani a folyamatot, felülünk a csúszdára, és a végén mélyre csobbanunk. És nincs többé ruhánk. Szanaszét repültek a terheink és mi csupaszok lettünk. Félünk meztelenül mutatkozni. Pedig a meztelenség SZABADSÁG. De mi azt tanultuk, hogy szabadnak lenni veszélyes, mert bár repülsz, de le is zuhanhatsz, és mi nem szeretünk zuhanni… Inkább sétálunk a biztos talajon, és inkább belebotlunk egy kőbe, hogy aztán jól pofára essünk. Nem lenne akkor már inkább jobb zuhanni, és zuhanás közben átélni a felülről rálátás szabadságát? És ki tudja, talán a végén nem is a kopár föld várna, hanem egy mélységesen gyönyörű kékség, mely magába fogad, körülölel és örökké súlytalanul lebegtet…"
   
    Palitz Izabella
    2013. március 21.


Annamária képe

Ha tetszett a tartalom, iratkozz fel a hírlevélre, hogy rendszeresen értesülhess az új tartalmakról. Feliratkozni ezen a linken tudsz.

Facebook

"Most, hogy elértétek az áldott emberi létformát, nincs más kötelességetek, mint tudakozódni az Abszolút felől"

(Védánta szútra)

Adomány

Kérlek, ha értékesnek, és a magad számára építőnek érzed a honlapon található tartalmakat, támogasd a munkámat lehetőségeid szerint.
Én cserében támogatlak abban, hogy tudatosabb, és ezáltal boldogabb életet élhess!

A honlap támogatója

A Lélek Café honlap az AdminSys Kft. önzetlen anyagi és teljes körű technikai támogatásának köszönhetően működik!

 

http://www.adminsys.hu

Bejelentkezés

"A léleknek lélek iránt való érzékenysége a szeretet." (Hamvas Béla)

Archívum