Jelenlegi hely

Címlap

Építsünk hidat

Ha megkérdeznétek, hogy miben látom a lehetséges megoldást a jelen nemzetközi politikai válságra, akkor a válaszom egyértelműen az volna, hogy a Putyin-Merkel szövetségben.

Ez az a híd, amely átível az Európai Unió, az USA, Oroszország, és a megalakulás előtt álló Eurázsiai Unió kaotikus viszonyai fölött. Híd Kelet és Nyugat között.

Véleményem szerint, igazából a politikában is egyéni felelősség van. Bármennyire is másképp tűnik, kulcspozícióban lévő egyének egymáshoz való viszonyulásán fordulnak meg a dolgok.

Nagyon kíváncsi lettem a két politikus horoszkópjára, hisz szemmel láthatólag nagyon erős szeretetkapcsolat van közöttük, annak ellenére, hogy sokat vitáznak.

A két horoszkóp egymásra vetítése nagyon erős karmikus (sorsszerű) összefonódásokat mutatott.

Mindkettőjük horoszkópja megérne egy külön misét, de egyelőre most koncentráljunk a metszéspontokra.

Először is megjegyezném, hogy míg Putyint a radikális átalakítás vágya hajtja, és képes karizmatikusan a végletekig irányítani az utat, addig Angela Merkel erősen befolyásolt szociális eszmék által, és ha látja a célját, képes irányt változtatni. (Putyin MC-jén a Plútó, Merkelén a Neptunusz)

A két politikus alap-energiáit tekintve nagyon eltérő, de mégis számos ponton illeszkedik a nézőpontjuk, így a különbözőségükből extra előnyt kovácsolhatnak.

Angela Merkel jelentős Rák minőséggel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy erőteljesen, de biztonságosan és érzékenyen halad előre. Anyai energiáinak is köszönhető, hogy a németek képesek voltak nagykoalíciót alkotni.

Putyinnak egy atombomba erősségű együttállása van a Mérlegben, ami jelzi, hogy az érzelmeket hárítva, a kapcsolatokat és az elveket előtérbe helyezve céltudatosan megy előre. A Mérlegben lévő bolygói az Uránusszal feszült fényszögben állnak, és ennek köszönhető rendkívüli öntörvényűsége, ami valljuk be, nem hátrány a jelenlegi pozíciójában!

A markáns eltérések ellenére, mindkét politikus rendelkezik a nyitott kommunikáció, gyakorlatiasság és a gondoskodás erényeivel, ezért képesek szót érteni egymással. (Megkímélem a kedves Olvasót azon bolygóállások, és fényszögek felsorolásától, amelyek ezt támasztják alá.)

Egészen rendkívüli, hogy a két Mars pontosan együtt áll egymással, mégpedig a Nyilasban. Ez azt jelenti, hogy képesek együtt a földi kötöttségektől elszakadni, és egy magasabb, tökéletesebb világ felé elindulni!

Merkel Szaturnusza rajta áll Putyin aszcendensén a Skorpióban, ami mutatja a kapcsolat karmikus jellegét. Egyáltalán nem könnyű, de elkerülhetetlen a kapcsolódás, és a karma feloldása esetén igen gazdag, tartós eredmény születne. 

A kancellár Vízöntő Holdja együtt áll az orosz elnök Felszálló Holdcsomópontjával, jelezvén, hogy Merkel női ráhatása segíteni tud Vlagyimir Putyinnak abban, hogy hatalmát jóra használja, és demokratikussá váljon a szó nemes értelmében. Ez ugyanis az életfeladata...

Vajon véletlen-e, hogy Angela "kelet-német", és az, hogy Putyin sokáig dolgozott Németországban, ezért tökéletesen bírja a német nyelvet? 

Szerintem nem. A Gondviselés nem téved.

"Csak Oroszországgal együtt biztosíthatjuk az európai biztonságot" – mondta Merkel Lengyelországban . "Számunkra a szankciók nem öncél. Párbeszédet kell folytatni" 

"Lengyelország és Németország a biztonság és a szabadság mellett száll síkra, ami különösen fontos az ukrajnai konfliktus fényében. Számunkra fontos, hogy a törvény jogát alkalmazzuk, nem pedig az erő jogát" – hangsúlyozta a kancellár. (ruvr.ru)

Nem szó szerint, mert ez a dal egy speciális helyzetről szól, de lényegét tekintve ezzel tudnám érzékeltetni, hogy mire van szükségünk.

"Építsünk hidat tiszta szavakból határok fölé, elindulhatunk egymás felé."

Kedves Olvasóm! Vállalom személyes horoszkópok elkészítését. A részletekről itt tájékozódhatsz: Horoszkóp elemzés


Ha tetszett a tartalom, iratkozz fel a hírlevélre, hogy rendszeresen értesülhess az új tartalmakról. Feliratkozni ezen a linken tudsz.

Facebook

"Most, hogy elértétek az áldott emberi létformát, nincs más kötelességetek, mint tudakozódni az Abszolút felől"

(Védánta szútra)

Adomány

Kérlek, ha értékesnek, és a magad számára építőnek érzed a honlapon található tartalmakat, támogasd a munkámat lehetőségeid szerint.
Én cserében támogatlak abban, hogy tudatosabb, és ezáltal boldogabb életet élhess!

A honlap támogatója

A Lélek Café honlap az AdminSys Kft. önzetlen anyagi és teljes körű technikai támogatásának köszönhetően működik!

 

http://www.adminsys.hu

Bejelentkezés

"A léleknek lélek iránt való érzékenysége a szeretet." (Hamvas Béla)

Archívum