Jelenlegi hely

Címlap

Novemberi felismerések

Kedves Olvasóm!

Igazi november végi idő van, és holnap már advent első vasárnapja, de a világ fáradt díszlete alatt régen nem lüktetett annyira az élet, mint mostanság.

Amint a múltkori hírlevélben is megállapítottam, egyre látványosbb az a változás, ami már régen elkezdődött. A dolgok felszínére húzott álcázó bevonat felrepedezik, az összeragasztott, összekapcsozott elemek elmozdulnak egymástól.

Igaz ez az életünk konkrét (pld. politikai szintjén is), de igaz az elme láthatatlan konstrukcióira is. Egyre több dolog derül ki.

Soha nem követtem odafigyeléssel a politikát, mert úgy voltam vele, hogy "szellemi ember" nem foglalkozik azzal a cirkusszal.

Most először van úgy, hogy különösebb érzelmi belevonódás nélkül figyelem ezt a sajátos játékteret, ahol a játékosok hatalommal, pénzzel, kapcsolati tőkével, befolyásoló képességgel, stb. vívják a csatákat. Olykor szövetségeket is kötnek.

Az ő játékuk elvileg befolyásolja a Föld lakóinak életét, de hát azért tudnak ilyen nagyban játszani, mert sok-sok ember odaadta nekik a "zsetonját"... Ha az emberek visszaveszik magukhoz az átruházott képességeiket és felelősséget, bezár ez a játszótér! Addig meg nézzük, és végezzük a saját dolgunk.

Próbáltam a függöny mögé belesni, és két politikai kulcsfigura, Vlagyimir Putyin és Angela Merkel születési mandalájából kiolvasni, hogy pszichikai erőterük miféle lehetőségeket rejt. Vannak bíztató jelek!  Az írás címe: Építsünk hidat

Láttam egy igazán elgondolkodtató filmet, amely arról szól, hogy milyen lenne a világ érzelmek nélkül. Tudnánk-e fejlődni, öntudatunkra ébredni érzelmek hiányában? Szerintem nem, mert az emóciók adják az igazi mozgatóerőt, mint ahogy a latin szó jelzi is ezt. (e-kifele, movere-mozdulni) Írtam egy kis ajánlót a filmhez: Emlékek őre

Találkozam egy nagyon inspiráló videóval, amely egy indiai fiatalemberről szól, aki önerőből lett multimilliomos Amerikában. Lenyűgözött a rendkívül fókuszált gondolkodásmódja, és mivel mindig érdekelt, hogy a nagy teljesítmények mögött milyen erőtér áll a csillagbölcselet szempontjából, kicsit megnéztem a horoszkópját is. Egy milliomos horoszkópja

Nagy szellemi kalandban volt részem tegnap, amikor is úgy éreztem, hogy a tudás vára fokról-fokra bevehető. Egy beszélgetés hangzott el a VNTV-n Jakab István és Dienes István között, akik az agyról értekeztek.

Dino (Dienes I.) mondta, hogy egyre inkább kiderül a legmodernebb tudomány számára is, hogy anyag nincs, hanem sajátos mintázatokba rendeződött információs mezőkről beszélhetünk, amelyet az emberi agy, mint egy leolvasó fej letapogat, és az elmeprogramunk segítségével fizikai valósággá rak össze. A valóság egyetlen sávját érzékeljük csupán. Az viszont, hogy az agyunknak mindössze 10 %-át használjuk jelenleg, elgondolkodára késztethet bennünket: ugyan mire lenne képes ez a szerkezet, ha a teljes kapacitása ki lenne használva?

A cikk címe: Az agy csupán egy "leolvasó" lenne?

Kedves Olvasóm! Azt hiszem, ebbe a kis csomagba bőven raktam midenféle gondolkodni-, és néznivalót a különböző területekről. A lényeg az, hogy beletáguljunk a tudatosságba, a Valóságba. Információszerzés, megértés, megélés, továbbadás - ez egy működő módszer.

Emlékeztetlek, hogy vállalom személyes horoszkópok készítését is. Ha jobban meg akarod ismerni önmagad, fordulj bizalommal hozzám! Hogy miért ajánlom, és kiknek, azt itt nézheted meg.Visszajelzéseket itt olvashatsz.

Ha felkeltette érdeklődésed, akkor vedd fel velem a kapcsolatot itt, és tájékoztatlak a feltételekről. Rendeléseddel támogatod a Lélek Café honlap működését! 

Szeretettel üdvözöllek, és boldog adventot kívánok!

Annamari


Annamária képe

Ha tetszett a tartalom, iratkozz fel a hírlevélre, hogy rendszeresen értesülhess az új tartalmakról. Feliratkozni ezen a linken tudsz.

Facebook

"Most, hogy elértétek az áldott emberi létformát, nincs más kötelességetek, mint tudakozódni az Abszolút felől"

(Védánta szútra)

Adomány

Kérlek, ha értékesnek, és a magad számára építőnek érzed a honlapon található tartalmakat, támogasd a munkámat lehetőségeid szerint.
Én cserében támogatlak abban, hogy tudatosabb, és ezáltal boldogabb életet élhess!

A honlap támogatója

A Lélek Café honlap az AdminSys Kft. önzetlen anyagi és teljes körű technikai támogatásának köszönhetően működik!

 

http://www.adminsys.hu

Bejelentkezés

"A léleknek lélek iránt való érzékenysége a szeretet." (Hamvas Béla)

Archívum